Az alma meg a fája

"Nem esett messze az alma a fájától"..Vagy mégis?

Megszületünk,felnövünk,aztán jön a nagybetűs,és nekünk állnunk kell a sarat.Kezdve az iskolával,az első munkahellyel,a szerelemmel,és a millió akadállyal amit elénk görget az élet..Csak megyünk előre,mindig más szerepben tesszük a dolgunkat.Vagyunk unokák,gyerekek,munka társak,barátok,szerelmek,majd leszünk férjek,feleségek,szülők,nagyszülők.De vajon jól csináljuk,és út közben végig tudjuk kik vagyunk mi??Olaszországban minden városnak van egy szava.Amíg nem érted meg a város szavát,nem értheted meg a várost..Így tartják..Így nekünk is lehet szavunk,ami jellemezhet minket,és amivel könnyebben eligazodhatunk saját világunkban.Nekem sok szavam volt már,most talán a 'hovatartozás' aktuális.Honnan jöttem,hová tartok,hol tévedtem el?Ez nem túl jó,tudom.Jelen lenni a jelenben,ez volna jó.De szerintem ezt csak akkor lehet igazan megélni,ha tisztában vagyunk vele melyik fának az almái vagyunk.Hiszen nem lenne alma,ha nem lenne fa,és annak a fának nem lennének gyökerei..Vannak akik úgy tartják,a léleknek hosszú utat kell bejárnia,és semmi nem történik véletlenül.Eszerint mi magunk választjuk ki a családot,ahová leszületünk,és visszük végbe ezáltal a végzetünket.Tanulunk.Tanulunk szeretni,küzdeni,csalódni.Nem tudom,lehet.De az is lehet,hogy a véletlenből születünk,és életünket a sok sok véletlen alakítja végzetté.De nem is ez a lényeg.A lényeg talán abban rejlik,hogy éljük meg a fánkat,milyen hosszúak azok a gyökerek.Mennyire befolyásolja életünk szakaszait,hogy mit pakoltak a hátizsákunkba amikor útnak eresztettek az élet nevű erdőbe.Kaptunk e elég önbizalmat,hogy higgyünk magunkban annyira,hogy ha eltűnik az iránytű is tudjuk merre tartsunk.Kaptunk e annyi bizalmat,hogy mi magunk is hinni tudjunk.Kaptunk e annyi biztonságot,hogy mindig két lábbal állhassunk a földön,és sose érezzük azt hogy olyan messze van a tisztás.Kaptunk e annyi szeretetet,hogy ne vesszünk el.Mi van a hátizsákunknak nyoma vész útközben?Milyen felnőtté,szülővé válhatunk,ha mi nem igazodunk el a saját erdőnkben?Sok sok megválaszolatlan kérdés,amit csak a lélek képes orvosolni ,talán úgy ha veszünk egy saját hátizsákot..És közben hálásak vagyunk azért ami van.Hogy megszülethettünk,hogy gondoskodtak rólunk,hogy kicserélték a kakis pelust,hogy felvettek amikor sírtunk,hogy elvittek orvoshoz ha fájt a hasunk..Aztán csak várnunk kell.Várni hogy le essünk a fáról,és hogy milyen messzire,az már csak a hátizsák tartamától függ..

"Egy idő után megtanulod a finom különbségtételt,
a kézfogás és az önfeladás között.

És megtanulod,hogy a vonzalom nem azonos
a szerelemmel,és a társaság a biztonsággal.

És kezded megérteni,hogy a csók nem pecsét,
és a bók nem esküszó

És hozzászoksz hogy emelt fővel,és nyitott szemmel fogadd a vereséget,a
felnőtt méltóságával,
nem pedig a gyermek kétségbeesésével.
És belejössz,hogy minden tervedet a mára alapozd,
mert a holnap talaja túl ingatag ehhez.

Egy idő után kitapasztalod,hogy még a napsugár
is éget,ha túl sokáig ér.

Műveld hát saját kertecskédet,
magad ékesítsd fel a lelked,és ne
mástól várd hogy virágot hozzon neked.

És tanuld meg hogy valóban nagyon sokat kibírsz.
Hogy valóban erős vagy.

És valóban értékes.
/Veronica A.Schoffstall/