Táncoljunk..

Izgatottan lépek be az első órára. -Pici, pici, nagy-szól az első fontos mondat, és én próbálom utánozni a mozdulatot. "Egyszerű mint a facsipesz"-szól a következő, és mindenki arcán a görcsös igyekezet mosollyá változik. Érkezik a zene is, és mindenki egyszerre mozdul. "Táncolunk",  és az alaplépés lágy hintájában érezhető valami megnyugtató borzongató jó érzés. Összhang. Összhang a zenével, egymással, önmagunkkal. Néhány óra múlva párba állunk. Megtanuljuk a szép, helyes tartást, az első forgásokat. Közben cserélődnek a párok, igyekszik mindenki megérezni a másikat, felvenni az apró rezdüléseket. Ahogy telnek a hetek, nem "csak" a lépés kombinációk száma nő, hanem a vágy is hogy megértsem a lényegét, hogy mitől lesz jó, mitől lesz az enyém igazán. Egyik alkalommal,  egy fárasztó elgyötört nap után érkezem. Habár a zene mint minden alkalommal, most is segítségemre siet hogy megbabonázzon, én pedig hálásan átadjam magam neki, ez esetben testem nem hagyja magát. Lelkem nyugtalansága kivetül, mozdulataim görcsösek. Ezt csak egy valaki veszi észre, és jó tanáccsal lát el. -Lazíts!-kér a kedves segítő. -Olyan ez mint a beszéd, beszélgessünk. Nagy levegőt veszek, és megpróbálom elengedni magam. Különös nyugalom veszi át testem felett az uralmat. Egyszeriben azon kapom magam hogy végre jelen vagyok. Gyötrő gondolataim szabadságot adnak, minden görcsösség fellazul, érzem a zenét és értem a táncot. Eddig azt hittem "csak"érezni kell. De abban a pillanatban rájövök érteni is fontos. A bizalom ébresztett rá erre. Amikor elhangzott a "beszélgessünk" szócska, megnyitottam magam. Hagytam hogy vezetve legyek. Ott a kijelölt út, a férfi megmutatja, a nő pedig követi. Megszületik a tánc. Csodás ahogy megmutatja magát a férfi és a nő, és kibontakoznak a szerepek. A férfi határozott, tudja mit akar, a zenével karöltve hívja a nőt. A nő pedig a maga finomságával, és kellő bizalommal önmagával és a partnerrel szemben, behódol a férfinak. Ha ez nem történik meg, és csak a lépésekre koncentrálunk,  csak magunkra figyelünk, az gyakran hajazhat inkább birkózásra. Még gyakran elkövetem ezt a hibát én is. De azért igyekszem:)! A partner dolgát úgy könnyíthetjük meg ha összhangba kerülünk saját magunkkal, és adunk magunknak időt erre. Ha túl nagy elvárásokat állítunk magunknak, az könnyedén kudarc élményhez vezethet. Ehhez még hozzátársítjuk hogy másokhoz mérjük a tudásunkat, persze figyelmen kívül hagyva hogy talán a másik azért ilyen ügyes mert több időt energiát fordít önmagára. Csak azt látjuk hogy bezzeg másoknak már milyen jól megy, és upsz már önbizalmunk a béka feneke alá csúszik, és oda a test és lélek harmóniája. Akkor pedig szerencsétlen tánc partnerünk mutathatja az utat, mi "hálából" annyit tehetünk hogy letapossuk a körmét a lábujjairól. Szóval hogy partnerünk is ép bőrrel megússza a bulit, és mi is felszabadultan jól érezzük magunkat, találjuk meg az összhangot elsősorban önmagunkkal, aztán ezt adjuk át a partnernek és így könnyedén összerezeghetünk. Jó energiák áramlása. Sokat köszönhetek a táncnak, rengeteg új élménnyel lep meg minden alkalommal. Kaptam már tőle nyugalmat, felszabadulást, megbocsájtást, lelkesedést, szenvedélyt, tartást, humort, önbecsülést és még sorolhatnám. A tánc pontosan az, amiben hiszek. Szerelem ami örökké tart!