Mezítláb..szabadon

Már eltelt néhány nap a nyaralásból.Napközben pihenés a tengerparton,este séta a városban.Egyik délután,miután egész nap pancsoltunk,felfrissülten,városi sétához öltözve,mentolós csoki fagyit majszolva,a part felé vettük az irányt,hogy megnézzük a naplementét.Már nem volt olyan forró a homok mint napközben,így jóleső volt mezítlábasan csatangolni.Oda vagyok a hullámokért!Csak néztem,és egyre jobban elhatalmasodott rajtam a vágy.Ez a már már giccses jelenet,naplemente,hullámzó tenger,és a talpam találkozása a finom homokkal,eltelítette összes érzékemet.A szél a nyomomban ,mintha azt susogta volna..fusss,menj már..Nem is hallottam miről beszélgetnek a többiek,csak a szél játékos hivogatására bírtam koncentrálni.Futni,futni,futni..-Mindjárt jövök..És már szaladtam is.Bele szaladtam a vágyamba.Olyan jólesett,hogy észre sem vettem mennyire eltávolodtam a többiektől.Csak kapkodtam a sós illatú nyári levegő után,és élveztem a kalandot.Ahogy futottam,alaposan kimelegedtem ugyan, de a fáradságnak jelét sem éreztem.Könnyűvé váltam,és nem a 'gondolatok szárnyán röppentem'hanem ott voltam..Így hát mindenféle gátló gondolattól mentesen(le kéne vennem az órám,ruhában vagyok,hűvös van stb),csak tettem ami jól esett,és beleszaladtam érzelmeim hullámzó tengerébe.Csak ugráltam,és kurjongattam.Boldog voltam,és szabad..
Néhány évvel később..
Szintén nyári este van.A kedvem jó,a hangulat magával csábít.
Egyesülök a zene ritmusával,a ruhával amit viselek,és szinte a testem irányít engem,nem pedig fordítva.Táncolok!A szenvedély találkozik az örömmel,és ettől majd ki csattanok.Egy ilyen táncos felszabadult pillanatban történt az eset.A mezítlábas eset.Egy újabb töredék csupán..mezítláb,szabadon..

The Farm - All Together Now (Indie Rock Mix)

Meddig még?

Ezen a mondaton szoktunk jót nevetni Nővérrel.Dr.Csernus szokta joggal feltenni a kérdést:"Meddig akarja még s.d.magát?Meddig még?"Észrevettem hogy már nevetünk az egészen..Mármint saját magunkon.Amikor összeülünk általában megvitatjuk kivel mi történt,ebből mit vont le,ettől hogy érzi magát,mi a tanulság,mit kéne tenni,aztán hazamegyünk és minden megy tovább.Persze más esetekkel,döntésekkel,problémákkal fűszereződig életünk,és a következő találkáig megint összegyűjtünk egy csomó 'esetet'amit ízekre szedünk,és ha bár ismételten levonjuk amit érdemes,és szerintem azért fejlődünk,de döntő többségben az életünk minősége nem igazán változik. A kérdés:'Meddig még?'ott motoszkál..Ez az évem,nagy fordulópontja az életemnek.Egy durva hullámvasúthoz tudnám leginkább hasonlítani.Mész felfelé lassan,izgatottan,a szíved a torkodban lüktet,aztán egy pillanatra megállsz,látod a táj szépségét,élvezed a magasságot.Aztán hirtelen gyorsulni kezdesz,belepréselődsz az ülésbe,és a sebességtől lélegzethez sem jutsz.Aztán újra felfelé ívelsz,majd zuhansz,és ettől a hirtelen váltakozástól elveszted a biztonság érzeted,és a végén már összemosódik,nem tudod mikor jobb,a zuhanás előtt,vagy után..Mindig éreztem,hogy valami történni fog velem.Valami ami megváltoztat,jobb irányba terel..És persze valami nagyon pozitív dologra számítottam.Vártam a 'jeleket',amiknek túlzott jelentőséget tulajdonítottam,és kellően összezavartak.. Bevallom egészen másképp képzeltem el.Úgy gondoltam hogy valami rajtam kívülálló dolog fogja megváltoztatni a dolgaimat,attól fogom magam jobban érezni.Legyen az bármi.Csak új legyen,ami nem emlékeztet a 'régi'életemre.Egyszerűen ki akartam lépni.Egy szűk ruhának éreztem ,ami mindenhol szorít,és egy kényelmesebbe akartam bújni.Csakhogy ez nem így működik.Ez a 'görcsös vágy'jelenség,ami aztán végképp semmire sem vezet,hacsak nem akarunk egy kétségbeesett libának tűnni,akitől csak úgy iszkiri..szalad el mindenki.(mármint az áhított új világ)A jelekre,és a 'majd a sors eldönti mi legyen'kezdetű mondataimra már nem úgy tekintek mint eddig..Nem szentelek mindent ez alá,mert nem vagyok benne én.Az én,a választásom joga hol marad,ha folyton a sorstól,az univerzumtól,meg a jelektől várom a válaszokat?Teszem fel a kérdést magamnak..Persze sokszor segítenek,ezt nem feledem,pl.összehoznak egy könyvvel,vagy egy idegennel,és ezektől a különös találkáktól történik valami.Az egész mostani teóriám,miszerint nem bújhatunk csak úgy ki a kinőtt életruhából,az eddigi legnehezebb vállalkozásom.Mert eddig könnyű volt ráfogni mindent másokra és a körülményekre.Könnyebb haragudni azokra akik magamra hagytak a bajban,vagy dühös lenni azért hogy az életem egy akadály pályára hajaz.De 'meddig még?'merűl fel újra a kérdés.Talán ha észrevennénk,hogy a sors,vagy az akármi bármi talán csak segíteni akar,és nem kicseszni velünk..Hogy felismerjük végre,hogy ez az egész csak egy stratégiai játék.Igen csalódunk,cserbenhagynak,térdre esünk stb..ÉS?Kit érdekel??Fognak attól jobban szeretni, elfogadni,ha megrogyunk,és örökké sajnálgatjuk magunkat.(persze ezt is kell,de csak egy ideig)De a válasz nem.És a körülmények sem változnak.Sosem fog vállon veregetni az,akire mindennél jobban vágyunk.Legalábbis addig biztosan nem amíg el nem engedjük.De lehet hogy akkor sem.Mert az ő tudata más szinten van,és ezt vagy el lehet fogadni,vagy bele lehet pusztulni.Arra a kérdésre pedig hogy "akkor mindig én változzak,mindig én mosolyogjak?",a válasz:IGEN!Már csak az egyszerűség elvét követve is logikusabb megoldásnak bizonyul.Vagy ha megakarjuk változtatni a világot hajrá!Bár tapasztalatból tudom nem fog menni..Megpróbáltam:)El kell fogadni hogy ez van.De lehet sokkal jobb is..Aztán rajta kell felejteni a szemünket valami szépen.Aztán a szívünket valami jón.Hogy mi az?Néha álljunk meg,és gondoljunk magunkra úgy mint egy házikóra(az otthonunkra)..Ha odabent meleg van,és ott jól érezzük magunkat,kit érdekel hogy odakint mekkora a káosz..És ki tudja,talán ha több jelentőséget tulajdonítunk,a házikónkban eltöltött időnkre,odakint is elül a vihar..Szóval?Meddig még??:)

Képzelt riport..

Mezítláb lépkedek.Hosszú tarkabarka ruhám a combomat simogatja.Mélyeket lélegzem a  meleg késő délutáni levegőből.Egy tisztáshoz érek,a hőlégballon már vár.
-Szép estét kedves,jó hogy újra látom.Indulhatunk?
-Igen,köszönöm,úgy látom szép időnk lesz.
-Úgy ám,nézelődjön csak,olvadjon össze ezzel a csodálatos vidékkel.
A forró levegő gyorsan tölti a ballont,a kosár emelkedni kezd.Kezem a kosárba kapaszkodva még picit görcsös,de ahogy lassan elhagyjuk a földet,úgy hagy alább a feszültség.Egyre könnyedebbnek érzem magam jólesik szállni a nyugalom felé.A táj látványa beleivódik a szememen keresztül az egész testembe.Minden narancssárga a késői nap sugarainak köszönhetően.Kimagasodó sziklák oldalába telepedett,színes házakban gyönyörködöm.Egy napraforgómező melletti kis tisztáson landolunk.Nem messze a háztól.
-Köszönöm.Búcsut intek,és sétálok a ház felé.
Sofia,és Vincenzo(képzeletbeli olasz barátaim:)a teraszon teáznak.Sofia gyönyörű,40év körüli,szőke,nyílt tekintetű,folyton mosolyog.Vincenzo hasonló korú,vonzó,nagy barna szemekkel,aki szereti az életet,az édeset,és a humort.Meglátnak,és mint mindig mikor meglátogatom őket örülnek.
-Jó hogy itt vagy,gyere fel!Mindketten megölelnek.
-Szomorúnal látszól.
-Hiányzott,hogy nem jöttem gyakrabban,tudjátok sok minden történt,és én majdnem elfeledkeztem a találkáinkról.
-Semmi baj,olykor hajlamosak vagyunk belefeledkezni a gondokba,de ne felejtsd el,hogy ránk számíthatsz,csak be kell hunynod a szemed..
-Jó itt,szeretem a tea ízét,a kert illatát,az idevezető utat..Sofia feláll és gyengéden kifésüli a hajam.
-Ha nehéznek érzed magad,ne tetézd azzal,hogy gubancos hajjal jársz kelsz kedvesem.
-Igaz,mosolyodom el, miközben Vincenzo egy kacsintás kiséretében elém tol egy tányérnyi csokoládét.A látvány és az illat gyorsan eljut agyam azon részébe ami a vágyért felelős,mert már csukott szemmel adom át magam a csodás falatok okozta élvezetnek.
-Képzeld,mondja Vincenzo,találtunk egy helyet,és úgy éreztük látnod kéne.Ha még bírsz mozogni falánkka,megnézhetnénk.A kezem a kezébe veszi,és letörölgeti a csokimaradványokat róla.
-Milyen hideg a kezed,jegyzi meg,miközben arra gondolok milyen jólesik ez a gondoskodás.
-Tudom,ha izgulok mindig ilyen.
-Meglátod tetszeni fog,és egy huncut mosolyt intéz Sofia felé.Mielőtt elindulnánk, Vincenzo beszalad a házba,és egy köteg papírral felszerelkezve jön elő.
-Hát az meg minek?kérdezem.
-Szóval még mindig..ráncolja össze játékos vonásait.
-Mit még mindig?
-Fürkészed a jövőt..kiváncsiskodsz..na gyere.Mindketten kézen fognak,és szaladni kezdünk. Színes ruhám csak úgy röpül utánam,én pedig csak nevetek.Szinte egész testemet rázza a kacagás,ahogy láncot alkotva szaladunk bele a narancsos esti fénybe.Amikor elfáradunk ,szinte egyszerre huppanunk a fűbe.Előkerül egy kulacs,mindhárman meghúzzuk,majd felsegítjük egymást, és sétálva indulunk tovább.
-Többször kéne előhívnod a huncutságod,súgja oda Vincenso,jól áll.
-Nekem is ezt mondogatta,egészen addig amíg elhittem.Segített hogy előcsaljam,és egy idő után már magától jött..nem is kellett csalogatni.A gyermeki én elfeledteti a gondokat,majd meglátod.Tudod az a baj hogy sokan nem mernek játszani,mert úgy gondolják.Hogy tehetném?Hiszen fut a lakás,és a sok probléma..Pedig a valódi probléma,hogy az életük fut.Mellettük el,szélsebesen,könyörtelenül.De ha rád nézek emeli az arcom a kezébe Sofia,látom a huncut gyermeki lényed,ami átvilágít minden nehézségen.
Közben egy kisebb dombocskához érünk,különösebb nehézség nélkül kaptatunk a tetejére.Vincenzo lehuppan,és hajtogatni kezd.
-Elkelne egy kis segítség hölgyek,és biccent a fejével hogy üljünk le mellé.
-Mit hajtogatunk?-kérdezem izgatottan.
-Repülőket-mondja,és minden kreativitását beleéli a kis masinák gyártásába.Precízen,lassan dolgozik,és közben dúdolni kezd.Sofival picit lógósabban haladunk,mert az elénk táruló látványtól lelessúl a kezünk,és felgyorsul a szívünk..Összemosolygunk.
-Oké,ennyi elég lesz,pattan fel Vincezzo,olyan elszánt ábrázattal,mint aki most készül bemutatni új felfedezését a bizottság előtt.
-Akkor most vedd a kezedbe az elsőt.Nézz vele farkas szemet,mond el neki hogy megbántott,fáj,és kérd meg hogy hagyjon el.Tiszta erőből repítsd el,jó messzire..
-Csináld!szól rám erélyesebb hanggal.
-Rendben,adom meg magam,és érzem a jég hideg kezem,és a szorítást a mellkasomban.Nagy levegő,összeszedem minden dühömet,és erőmet és elhajítom.A szél segítségemre siet,és már nem is látom olyan messzire repíti.Már nem gondolkodom,csak repítem el sorba,erővel,szinte zihálva.A düh kezd lecsillapodni,valami könnyű érzet lép helyébe.Talán megbocsátás..Talán béke..Miután az utolsó is elrepül,megfogják a kezem,és megérintik a szívem..
-Köszönöm!-hebegem,miközben mosolyogva letörölgetik a könnyeim.Köszönöm hogy vagytok!
-Benned vagyunk,mondja szeretet és hála,az én képzeletbeli olasz barátaim..

A mumus,a zsákosbácsi és a többiek

Egyik éjszaka nem tudtam aludni,és egy beszélgetést néztem Müller Péterrel.Sajnos nem tudom ki volt a másik idősödő úriember,de nagyon jó volt elhallgatni kettejük igen nagy tapasztalatokra épülő kis történeteit.A fegyelmezésről volt szó.Mindkettejük elmondott történeteiből az derült ki hogy valójában a szándék a lényeg.Müller Péter elmesélte,hogy elvitte az unokáját egy sport eseményre,ahol a gyerkőc hisztizni kezdett,hogy kólát akar.Kérem,kérem,akarom,akarom!!A nagypapa nem bírt vele,próbálta csitítani,elmagyarázni hogy itt most nem lehet stb,de hiába.Ekkor odalépett a mester,ránézett a követelőző gyerekre és teljes magabiztossággal csak ennyit mondott:-Nincs kóla!!A gyerek tudomásul vette és elhallgatott.Nem csak úgy mondta,hogy a gyerek maradjon már csendben végre,hanem mélyről,egész lényéből mondta,a gyerek szemébe nézve.Volt benne szándék..
Szóval erről a beszélgetésről jutott eszembe,hogy a szülők milyen leleményes dolgokkal állnak elő annak érdekében,hogy a gyerek ne rosszalkodjon.Nézzünk néhány példát.Legáltalánosabb talán a :-Ha nem viselkedsz,elvisz a mumus..Milyen félelmetes volt nem?Azonnal összehúztuk magunkat,pedig azt sem tudtuk mi a fene az a mumus,csak féltünk tőle.Ezért volt olyan rémisztő.Annak képzeltük aminek akartuk,mindenkinek a saját félelmét testesítette meg.A néphiedelemben sincs róla leírás,csak annyit tudni hogy egy rosszindulatú lény.Néhány éve beszélgettünk erről páran.Valahogy így hangzott:
-Titeket mivel ilyesztegettek kiskorotokban?
-Engem azzal hogy elvisz a zsákos bácsi..
-Nekem azt mondták hogy eljön értem a rézfaszú bagoly..
-Nekem pedig-mondtam én,csak annyit mondtak hogy jön a Vá..
-Az meg mi?
Hát nem tudom,Vááá,rém ijesztőnek hatott..De mi is kitaláltunk egy 'félelmetes'lényt kisebb unokatesók megrémisztése gyanánt,ez nem volt más mint a macskacicó..
És téged?
..Hát nálunk az úgy megverlek hogy beszarsz elég hatásos volt..:)
Szóval szerencsére minden rosszalkodás ellenére,itt vagyunk,nem vitt el a mumus,a zsákosbácsi és a többiek..

Azok az ízek..

Kislányként imádtam a nagymamám mellett tüsténkedni,amikor süteményt sütött.Odavoltam a különböző méretű vájlingokért amiben az inycsiklandozó krémeket keverte.Talán akkoriban tanultam a türelmet és mértékletességet:)Végig kellett várnom amíg a sűrű krém a kinyújtott tésztára telepszik,és ha szerencsém volt,maradt egy kis kostoló a tál aljában,amit az egész kézfejem segítségével tömtem magamba.Legkedvencebb sütim a Részegesbarát volt.Babapiskóták közé szorított sűrű világos krém,kalapként egy kakaós réteget viselve.Attól volt 'részeges'hogy a babapiskóták rumban megfürödtek.Az igazi kihívást az jelentette,hogy nem lehetett azon nyomban nekiesni,hanem legalább egy egész napot várni kellett rá,mert ez a kakaós fedőréteg még nem engedte a sütit kés alá feküdni.Idő kellett hogy megadja magát,és ne törjön meg.Elvárta az időt,ami megpuhította.Ilyen az emberi természet.Sokkal vonzóbb az amit nem kaphatunk meg azonnal.Minél többet várunk rá,annál nagyobb az élvezet.Azt is szerettem ezekben a sütésekben,hogy olyan volt mint egy kis rituálé.Nagyim mindent gondosan előkészített,kitartó mozdulatokkal verte kemény habbá a tojásokat,óvatosan nyújtotta az érzékeny tésztát,aztán türelmesen várt.Közben pedig mesélt.Mindig ugyanazt,ugyanúgy.De sosem untam meg!A szülinapi tortáimat is ő sütötte,csokisat,gondosan feldíszítve,marcipánfigurával a közepén.Hiányoznak azok az édes illatokban töltött délutánok.Manapság bemegyünk a cukrászdába, választunk,elfogyasztjuk, kimegyünk és elfelejtjük.Finom ugyan,de nem köt hozzá semmi,ami felejthetetlenné tenné.Vajon ha én nagyi leszek,tudok adni majd ilyen ízeket,emlékeket az unokámnak?Micsoda gondolat,még anyuka sem vagyok.Az a baj hogy akkor már nem lesz vájling..De talán lesz elég odaadás és szeretet bennem is,hogy majd valaki egyszer rám gondolva felsóhajtson és azt mondja: -Azok az ízek..

Zene az kell..

Egészen pici koromtól meghatározó szerepe van az életemben a zenének.Minden hangulatomhoz tökéletes ráérzéssel választom ki a megfelelő dalt.Persze sokszor nem túl ésszerűen döntök,mert ha szomorú vagyok,nem vidám dalt teszek be persze,hanem valami jó sírosat.De hát nő vagyok:)Talán nem is baj egyébként,mert a dalok által még intenzívebben kiélem az épp aktuális érzelmeket,nem pedig elnyomom.Hű,mindenféle korszakom volt már,a legemlékezetesebbekről most megemlékezem..Szandival kezdődött:)Rajongásomat segítette,hogy a szomszédunkba költöztek,és egy nap,suli után,felcsengettem hozzájuk:-Csókolom,kérhetnék Szanditól egy autógrammot?A mamája nagyon kedves volt.Felhívtak,kaptam mosolyt,aláírást,amit másnap rém büszkén mutogathattam a suliban:)Aztán cseperedtem,jött az Eddás korszak.Te jó ég,hogy néztem ki akkoriban..Eddás poló,'seggem alig látszik ki gatya'(Nővérem nevezte el,ki volt tőle,joggal..),sportcipő.Kb. ugyanebben az időszakban belezúgtam a bátyám haverjába(mint minden kamasz kiscsajjal,igen,velem is megesett)aki Republik rajongó volt,így én is azzá lettem.Ő ugyan rám sem bagózott,de a Republikot azóta is kedvelem:).Aztán nővérem hatására Beatles rajongó lettem..Még könyvet is olvastam a zenekarról,nagyon megkapó dalaikat máig a szivembe zártam.Utána jött a nagy Queen-es korszak!Emlékszem volt egy videókazettám,tele videóklippekkel.Leültettem az unokatesóimat,és lelkesen mutogattam nekik a kedvenceimet.Szegények annyira nem méltányolták a lelkesedésemet,de hősiesen aszisztáltak.De talán a legjelentősebb a Dirty Dancing korszakom volt:)Volt egy csodálatos nyár:)Fülig belezúgtam a szomszéd fiúba,aki nem mellesleg kiköpött Patrick Swaize volt.És tetszettem neki:)A filmet kb megnéztem naponta kétszer,(bármelyik részéből idézek szó szerint:),sőt a filmől tanultam meg táncolni.Milyen klassz volt az az időszak!Akkoriban is kötődött néhány kapocs:).Talán ezek voltak a legmeghatározóbb korszakok,aztán jött mindenféle dal ami hatással volt..Mert zene az kell..

Queen - I Was Born To Love You (2004 video)

Patrick Swayze Featuring Wendy Fraser - She's Like The Wind

margarita

Quimby - Most múlik pontosan

Valami

Tegnap éjjel nagy erővel kerített hatalmába valami.Valami,ami úgy szorongatott,hogy nem kaptam levegőt.Biztosan mindenki ismer az érzést,amikor vegyül a tehetetlenség,a kilátástalansággal és ettől az erő nevezetű segítőtárs csak fekszik magunkban,és a sírás úgy rázza a testet,mintha sosem akarná elengedni.Amikor az ember kiabálni szeretne,de már az sem megy,csak abban reménykedhet,hogy elfogy az önsajnálat,és a könny.De amíg könny és önsajnálat a nyomunkban kullog,mi csak fekszünk,és nem tudunk felkelni.Ettől rémesen pipásak vagyunk magunkra,és így egy ördögi körbe kerülünk.Tegnap összetört egy 'korszak'..De legalább megvédte utasát,és nem lett nagyobb baj.Az  őrangyalok jelen voltak,és ezért hálát éreztem,ugyanakkor dühöt,hogy kísérőim erősebbek ennél a nemes érzésnél.Vajon mindent el kell veszítenünk,hogy újra építsük az életünket?-ez zakatolt a fejemben órákon át.A válasz talán igen.Egy kis számadást végeztem magammal.Képzeletben készítettem egy listát azokról a dolgokról amiket elvesztettem az elmúlt egy évben...De a legszörnyűbb nem a listákon szereplő dolgok voltak,nem is az hogy mennyire volt hosszú ,hanem hogy csak egyet csináltam.Eszembe sem jutott,hogy készítsek egy másikat arról hogy mit kaptam.Hogy megváltoztam!-ez a gondolat volt talán a 'valami'ami földre kényszerítette a lelkem.Emlékszem fennhangon,büszkén mondtam:-Inkább csalódjak ezerszer,minthogy örökké bizalmatlan legyek..Nos ezt kipipálhatjuk.Csakhogy nem voltam képes megmaradni annak aki ezt mondta.Győztek.És talán addig kapom a sorstól a feladatot csalódás formájában,amíg újra képes leszek hinni.Egy nagyon jó barátom mondta:"Képviseld amit érzel"Igaz,és jó tanács.Rájöttem magammal szemben kell hitelesnek lennem.Valamit megfogalmazni nem elég!Kimondani sem elég!Hinni benne igazán,az a valami!Ha hagyom hogy győzzenek a csalódások,falakat növesztek,és bezárkózok magamba.Ezt nem akartam soha.Az egyik álmom figyelmeztetett rá,hogy pedig jó úton haladok:
Egy idegen lakásban voltam egyedül.Pizzát majszoltam,aztán elsétáltam a bejárati ajtó előtt.Az ajtó nem volt kulcsra zárva,és én megijedtem.Te jó ég,én így voltam itt?És félni kezdtem.Az ajtón 3nagyon komoly zár volt,és én dobogó szívvel elkezdtem egymás után bezárni őket.Így kezdtem megnyugodni.Egészen addig amíg nem végeztem,nem éreztem magam biztonságban.Aztán valami nagyon furcsa dolog következett.Hiába voltak falak meg ajtó,átláttam rajtuk,és engem is láttak.Szemben a ház lakói várták a liftet és néztek rám értetlenül.Nem szóltak csak néztek és mintha ezt mondták volna:-Mitől félsz?Biztonságban vagy!

Érdemes figyelni az álmainkra,sokat segíthetnek.Nekem megsúgták,hogy nem a záraktól felépített falaktól kell várnom a biztonságot.A hitemben rejlik.A könnyeim lassan elapadtak,elkezdtem lélegezni,és két dolog nyugtatott meg,és segített álomba szenderülni.Egy dal,és egy videó.

No arms, no legs, no worries - magyar felirattal [HUN SUB]

Irány az erdő

Szeptember..Kezdődik a suli..A fák leveszik koronáikat..Előkerülnek a melegebb ruhadarabok..Kezdődik a szarvasbőgés:)
Szeptember elejétől október közepéig érdemes kilátogatni az erdőkbe egy különleges koncert élmény reményében. A szarvasbikák nászát hallgatva egy igen hűvös őszi estén, egy erdőben lesben állva egy picit belekóstolhatunk a "vadász érzésbe". Érdemes egy porszívó csövet is magunkkal vinni a lesre, mert így 'becsaphatjuk'a felbőszült bikákat, és közelebb csalogathatjuk magunkhoz és a bikákat egymáshoz. És persze felhívjuk a nőstények figyelmét:), amit persze jobb a heves vérmérsékletű bikákra hagyni:). A bőgés ereje, hangmélysége sok információval szolgál a többi bika számára is. Ebből ugyanis következtetni tudnak a versenytársak korára, fizikai erejére, és vérmérsékletére is. Amikor a bikák összetalálkoznak, agancsaik összeakasztásával viaskodnak a nőstény kegyeiért. Ez a sötét erdőben megbújva, igen adrenalin növelő hatású hanghatás..(érdemes autó közelében maradni, az esetleges menekülés miatt) Akik megfontoltabb, biztonságos kirándulásra vágynak, választhatnak vadasparkot is, ahol az állatok elkerítve élnek, de a parkot körülvevő erdőkből jól hallatszik a bikák csalogató éneke. Akárhogy is, érdemes beleolvadni egy kicsit az erdő és  lakói életébe.
Néhány tipp a vakmerőbb megfigyelőknek: A Magas-Börzsönyben Csóványostól északra Királyháza felé, egymással párhuzamosan lefutó hegygerincről, jól hallható a rangidős bikák 'párbeszéde'. A másik Pesthez közeli hely a Pilis.Pilismarót-Dömös vonalban a Visegrád-Lepence közötti szakasz vadban gazdag, jó koncert terep:) (vadászinfó) Szóval meleg ruha, porszívó cső, bátorság és irány az erdő..
Jó bőgést!:)

hárempasa

Az alma meg a fája

"Nem esett messze az alma a fájától"..Vagy mégis?

Megszületünk,felnövünk,aztán jön a nagybetűs,és nekünk állnunk kell a sarat.Kezdve az iskolával,az első munkahellyel,a szerelemmel,és a millió akadállyal amit elénk görget az élet..Csak megyünk előre,mindig más szerepben tesszük a dolgunkat.Vagyunk unokák,gyerekek,munka társak,barátok,szerelmek,majd leszünk férjek,feleségek,szülők,nagyszülők.De vajon jól csináljuk,és út közben végig tudjuk kik vagyunk mi??Olaszországban minden városnak van egy szava.Amíg nem érted meg a város szavát,nem értheted meg a várost..Így tartják..Így nekünk is lehet szavunk,ami jellemezhet minket,és amivel könnyebben eligazodhatunk saját világunkban.Nekem sok szavam volt már,most talán a 'hovatartozás' aktuális.Honnan jöttem,hová tartok,hol tévedtem el?Ez nem túl jó,tudom.Jelen lenni a jelenben,ez volna jó.De szerintem ezt csak akkor lehet igazan megélni,ha tisztában vagyunk vele melyik fának az almái vagyunk.Hiszen nem lenne alma,ha nem lenne fa,és annak a fának nem lennének gyökerei..Vannak akik úgy tartják,a léleknek hosszú utat kell bejárnia,és semmi nem történik véletlenül.Eszerint mi magunk választjuk ki a családot,ahová leszületünk,és visszük végbe ezáltal a végzetünket.Tanulunk.Tanulunk szeretni,küzdeni,csalódni.Nem tudom,lehet.De az is lehet,hogy a véletlenből születünk,és életünket a sok sok véletlen alakítja végzetté.De nem is ez a lényeg.A lényeg talán abban rejlik,hogy éljük meg a fánkat,milyen hosszúak azok a gyökerek.Mennyire befolyásolja életünk szakaszait,hogy mit pakoltak a hátizsákunkba amikor útnak eresztettek az élet nevű erdőbe.Kaptunk e elég önbizalmat,hogy higgyünk magunkban annyira,hogy ha eltűnik az iránytű is tudjuk merre tartsunk.Kaptunk e annyi bizalmat,hogy mi magunk is hinni tudjunk.Kaptunk e annyi biztonságot,hogy mindig két lábbal állhassunk a földön,és sose érezzük azt hogy olyan messze van a tisztás.Kaptunk e annyi szeretetet,hogy ne vesszünk el.Mi van a hátizsákunknak nyoma vész útközben?Milyen felnőtté,szülővé válhatunk,ha mi nem igazodunk el a saját erdőnkben?Sok sok megválaszolatlan kérdés,amit csak a lélek képes orvosolni ,talán úgy ha veszünk egy saját hátizsákot..És közben hálásak vagyunk azért ami van.Hogy megszülethettünk,hogy gondoskodtak rólunk,hogy kicserélték a kakis pelust,hogy felvettek amikor sírtunk,hogy elvittek orvoshoz ha fájt a hasunk..Aztán csak várnunk kell.Várni hogy le essünk a fáról,és hogy milyen messzire,az már csak a hátizsák tartamától függ..

"Egy idő után megtanulod a finom különbségtételt,
a kézfogás és az önfeladás között.

És megtanulod,hogy a vonzalom nem azonos
a szerelemmel,és a társaság a biztonsággal.

És kezded megérteni,hogy a csók nem pecsét,
és a bók nem esküszó

És hozzászoksz hogy emelt fővel,és nyitott szemmel fogadd a vereséget,a
felnőtt méltóságával,
nem pedig a gyermek kétségbeesésével.
És belejössz,hogy minden tervedet a mára alapozd,
mert a holnap talaja túl ingatag ehhez.

Egy idő után kitapasztalod,hogy még a napsugár
is éget,ha túl sokáig ér.

Műveld hát saját kertecskédet,
magad ékesítsd fel a lelked,és ne
mástól várd hogy virágot hozzon neked.

És tanuld meg hogy valóban nagyon sokat kibírsz.
Hogy valóban erős vagy.

És valóban értékes.
/Veronica A.Schoffstall/

Egy dalban..

Már csak néhány lépés..Minden lépés végtelennek tűnik.Ahogy a színpadra ér,próbál önmagára koncentrálni,próbálja lecsitítani a szívverését,amit szinte jobban hall,mint a saját hangját..koncentrál.Fények,zajok,a zsűri sokszor előre leíró tekintete,a nézőtér feszült várakozása,és a kamera forog..Mély levegő,és megszólal a zene.

Engem személy szerint lenyűgöz,ahogy odaadják azt,amit más a saját közegének is nehezen.Bizalmat!Amíg mi egy könnyed szórakozás reményében hátradőlve lazítunk szombat este,ezek az emberek hatalmas lelki erőről tesznek tanubizonyságot.Adnak valamit önmagukból.Szerintem ez nagy dolog,főleg annak fényében,hogy sokszor érzem magam egy álarcos bálban..De ők merik levenni,és abban a cirka 5 percben kitárulkoznak.Olykor megrendítő mi megy végbe valakiben abban a néhány percben.Van akiből a végtelen szomorúság,és valami évek óta cipelt teher szabadul fel,de olyan is akad aki azt mutatja meg milyen ha valaki jóban van önmagával,és ez sugárzik róla.Tehetségesek,bátrak,és szerencsések,hogy van egy ilyen 'eszköz'a kezükben ill.a torkukban:)aminek segítségével ilyen érzelmeket hozhatnak felszínre.Egy dalban..

(Érdemes megnézni)




www.youtube.com/watch?v=RqYGLbczlIM
www.youtube.com/watch?v=pf_wkkrBCXA

A kapocs

Nyár volt.Forró,fülledt,tikkasztó nyár.A ház kalapjául szolgáló nád sárgán ragyogott a napfényben.A töltés,mely a belső udvar szegélyét képezte,térdig érő dzsungelként magasodott elő.Minden csendes volt,csak néhány igazi házi alomból való,meglehetősen elképesztő kereszteződésből született(kuvasz-puli:)kedvenc nyúlt el az árnyékban,némi menedéket keresve a tűző nap elől.Két lány tüsténkedett csupán,akiket a szülők néhány napra kettesben hagytak,némi kerti munkát rájuk bízva,bizonyára neveltető szándékkal:),hogy szokják a munkát,és a jó levegőt.A dzsungel tisztássá való átalakítása volt a feladat,mely a föld állapotának figyelembe vételével,meglehetősen nagy kihívásnak számított..De a lányok lelkesek voltak.A gaz tövét jól megszorítani,puccsit,kihúz.Ennyi.Közben jó beszélgetések,hangos kacajok.Nap végére pompás bőr szín,késő délután jöhet a lazítás.Árnyékba telepedtek a lógó nyelvű kuvaszpulik mellé,fáradt lábaikat hűsítő hideg vizes lavórba lógatták,és hangosan énekelték hogy:'Szállj el kismadár,nézd meg hogy merre jár,mondd el hogy merre járhat ő'...

Csak néhány napig tartott ez a különös vakáció,és megmagyarázhatatlanúl nyomot hagyott.Ott,akkor nem csak egy tisztás,hanem valami más is született..Valami kapocs.
Akik nem ismernek minket,sokszor mondják,hogy hasonlítunk egymásra.Mi jót mosolygunk ilyenkor,mert nem kötnek minket össze 'igazi vérszerinti'szálak,de valami más igen!Szóval nem vérnővér:),'csak'Nővér!Szabadon lenni vele!Jó!És nagy szó!Nincs feszengése a léleknek,mert ugyanazon az érzékeny frekvencián mozog.Ezt élem meg ha vele vagyok..Ez nagyon ritka.Sajnos sokszor két olyan ember között nincs jelen,akik évtizedek óta élnek 'együtt'.Vagy nincs meg szülő és gyermek között.Szeretik egymást,de sokszor nem értik meg mire van szükségük,pedig csak egy picit kéne állítani azon az antennán.Viszont meglehet két idős ember között,akik már évek óta nem látták egymást,mégis mikor újra összetalálkozik a tekintetük,nevetve nyelvet öltenek egymásra,mint gyermekkorukban,és mintha nem lenne idő és tér,újra élik önmagukat egymásban.És miközben régi lemezeket hallgatnak,együtt rezeg a lelkük,mert ott a kapocs..Megmagyarázhatatlan talány,hogy és miért születik meg ez a valami két ember között. Nem kell hozzá semmi különös..Megszülethet egy napraforgó mezőn a vonatra várva,egy kerti lugasban,egy közös szunyókálás alkalmával,vagy a szabad ég alatt fekve,csillagokat bámulva.És most nem arra gondolok,hogy ez feltétlenül egy örök barátság vagy szerelem kezdete.(Bár ilyen is van:)Meg olyan is,hogy két idegen rezeg össze,csak egy hosszúra nyúlt pillanat erejéig,és kicsit mintha ott ragadna egymásban a lelkük.Lehet hogy nem válnak  szoros barátokká,csak olykor találkoznak, megélnek  néhány közös rezgésű emléket,aztán hónapokig nem látják egymást.De nem ez a lényeg!Ha az adott pillanatban létrejön a kapocs,onnantól nem számít semmi.Nem számít mikor,hol látták egymást utoljára,ha újra összefújja őket a szél,megkapaszkodnak,és ugyanott folytatják.Ha pedig nem lesz többé szeles az idő,megőrzik a pillanatot amikor megszületett a kapocs..

(Szeretlek Nővér)

Villám

Úgy ért mint egy villámcsapás..szoktuk mondani,és ilyenkor valami komoly felismerésre gondolunk,ami csak úgy hirtelen csap le ránk.Egészen váratlanúl érkezik,mintha a semmiből születne.Amikor érezzük,általában valami sajgó és egyben borzongató elektromos kisülést érzünk szívtájékon,szinte lebénulunk tőle.Mint szegény fa,aki egymaga álldogál valahol,mint természetes villámhárító.Bár az sem mindegy milyen fa,vannak szerencsések is,akiket a villám elkerűl.Egy helyes közmondásra bukkantam miszerint:A villám kedvenc fája a tölgy,a bükköt viszont kerüli:)Utánaolvastam honnan ered,és a válasz pofon egyszerű.Vannak fák amik rossz vezetők.Ilyen a vadgesztenye,bükk,éger.És vannak a peches fák,akiknek az lehet a vesztük,hogy erős nedvkeringésűek,így jó vezetők és tökéletes célpontok.Ilyenek a tölgy,fenyő,nyár,köris.Villám..különös,látványos természeti csoda,romboló megjelenéssel.De nem egyedűl dolgozik,szüksége van segítőkre,hogy létrejöhessen,és találjon egy megfelelő áldozatot.Először felpiszkálja a szelet,hogy ingadozásba kezdjen.Így tesz a hőmérséklettel is.Kisded játékát addig folytatja,míg bizonyos részecskék elcsúsznak egymáson.Ettől óriási feszültség keletkezik vagy felhő és felhő között,vagy felhő és föld között.Csak egy-két ezredmásodpercig tart csupán..de a hatása egy életre szólhat.Ki ki eldöntheti melyiket választja..Lehet csalán:'Csalánba nem üt a ménkű',védve van, közel a földhöz..Vagy lehet fa egy hegytetőn,kiemelkedő célpontnak kitéve,reménykedve,hogy egy arra kószáló villám nem öli meg,csak megsebzi..Hála Benjamin Franklinnek,hogy megvédi a házainkat,és hála a bátor tölgynek..

Egy csepp könnycsepp

Azt mondják az élet keserű sója,
pedig csak érzelmeink kicsiny mutatója

Ott él minden testben,a lélek irányítja,
a szív majd a szem továbbítja

Kiskorunkban még gyakori látogató,
később aztán ritkább,átutazó

Különös mennyi minden lehet okozó,
szívünk forrásvizét tengerré fokozó

Először talán akkor záporozik,
mikor első szerelmünk más után vágyakozik

Aztán jön valaki,aki felitatja,
megdermedt szívünket lassan felolvasztja

Van hogy cseppanyóka éppen hogy megmutatja,
máskor pedig özönvízzel teli csuprát nyújtja

Sokszor minden szónál többet jelent,
ha a másik szemében egy csepp könnycsepp mereng

Elinduljak,visszamenjek?-kérdi cseppanyóka halkan,
de már érzi vesztét,s el is indúl lasan

Aprócska

Aprócska a test,aprócska a lélek,melynek a mélyére újra visszanézek
Érzem amit gondolt,remélt és nevetett,kicsiny szívében ott élt a szeretet

Erős kéz szorítja aprócska kezeit,a felnőtt nő keresi feltépett sebeit
Nehéz a nő szíve,szeméből könny pereg,édes emlékeit feledni nem lehet

Ahogy a rügy pattan kéklő tavasz láttán,úgy érez a kislány nagyszüleit látván
Megnyílik a kis szív,ölel és válogat,jó emberek helye örökre megmarad

Ott van az a két hely,lelkem tavaszában,a kislányként felépített csodálatos várban
Véd engem ez a vár,a szeretet ihlette,aprócska szívének mosolyát rejtette

Őrzöm ezt a mosolyt,ott az én váramban,melyet felnőtt fejjel újra megtaláltam