365 nappal ezelőtt utaztam egy buszon. Még két megálló volt a célig, izgatottságomat próbáltam olvasással kordában tartani. Azonban a könyvben sorakozó betűk tartalma mögé, képzeletem új történetet varázsolt. Persze sok-sok kérdés is várakozott a válaszokra.Vajon milyen lesz? Milyen lesz az érzés? Milyen lesz az illata, a szeme csillogása? Tetszem majd neki? Gondolataim cikáztak, jéghideg kezeim gyorsan becsukták a könyvet, megigazítottam új kedvenc fejfedőmet, amiben egészen vonzónak éreztem magam, vettem egy nagy levegőt, majd leszálltam a buszról. -Lélegezz-mondtam magamnak, miközben izgatottam kerestem az átjárót, ami a találka színhelye felé vezetett. Néhány percet még várakoztam, ami jól jött, mert a hosszú mély lélegzetek, és a 'nyugodtan nyugodjál meg' mantrája segítségemre sietett. Megérkezett. Egymásra mosolyogtunk, és megöleltük egymást. Hideg volt, ölelése melegséggel vértezett fel a hideg februári délutánon. -Van kedved egy teához?-kérdezte, majd elindultunk az otthona felé. Az eredeti terv egy villám találka volt. Villám. Vagyis egy pár perc a buszmegállóban. Néhány perc múlva azonban már egy 25 kilós, játékos ebet próbáltam leszedni a nyakamból, mert a kutyuska szó szerint rám vetette magát. Utólag kiderült, hogy minden nőneművel ezt csinálja, de én akkor igazán kiváltságosnak éreztem magam. Főleg azért, mert a nyilvánvalóan már többször elhangzott mondat, miszerint "Még nem örült így senkinek" :)egészen meggyőzőnek hatott. Szóval a kutyus aranyos volt, a tea pedig finom. Ó igen:) és letelt a bűvös 5 perc, ami arra volt hivatott, hogy a bennem lévő érzékeny antennára reagáljon. Ha 5 perc elteltével az érzékelőm valami különös izgalommal ajándékozott meg, akkor az jó jelnek számított. Érdeklődve figyeltem kedves vendéglátóm történeteit, miközben egyre jobban, bár még kellő óvatossággal engedtem átcsurgatni magamon az érzést, hogy ez jó. A tea elfogyott, és közben rájöttem, elhagytam a csomagomat. A buszon maradt a könyvemmel együtt.
Eltelt 1 év, és arra gondolok, hogy milyen más lett az életem amióta leszálltam , és hogy mi mindent hagytam még ott azon a buszon. Most, 365 nap múlva ugyanazon a kanapén ülök. Várom haza azt a jó illatú fiút, aki aznap délután levett a lábamról a mosolyával, megvédett a hidegtől az ölelésével, és megkínált egy csésze forró teával, és akinek azóta a felesége lettem. Aki azóta már nem csak a legjobb barátom, és a legszebb fülű férfi akit valaha láttam, hanem a Társam, akivel "olyan jó, hogy olyan jó"! Ma van az évfordulónk. Gondolkoztam mivel ünnepeljünk. Egy délutáni só-liszt partira invitáltam, és talán iszunk egy teát is, miközben megörökítjük közös ajándékunk apró lábacskájának lenyomatát. Emmácskánk ma 2 hónapos, tiszta apukája, és olyan csodás, hogy ketten várjuk haza Őt! Pontosabban hárman, hiszen itt szuszog a kis félfülű kutyusunk is:)! Így esett, hogy családdá váltunk, miután elhagytam a csomagomat..
