Nem tudom..

Emlékszem egyszer kislányként átejtettem a mamát.Ő megkért hogy ne rosszalkodjunk a spájzban,mi mégis összenéztünk a bűntársammal,megvártuk amíg kimegy az udvarra,aztán futás.Leemeltünk egy üveg frissen elrakott lekvárt,és menekülni kezdtünk szaladva a konyhán át..Persze elejtettem.Ott álltam az üvegdarabok és a mindent beborító édes finomság között,a szívem a torkomban lüktetett.Nagymamám csak nézett rám,dühös volt.Miért csináltad?-kérdezte.-Nem tudom-feleltem,és csak álltam ott.Szégyelltem magam.Abban a pillanatban amikor megtettem nem gondolkoztam.Nem jutott eszembe hogy mennyi munkája volt abban az üveg lekvárban,az sem hogy minden barackot amit megpucolt,és megfőzött értünk csinálta.Én meg csak úgy összetörtem.Emlékszem már felnőttként egyszer bejött hozzám a virágüzletbe egy apuka a kislányával.A kislány arca tűzpiros volt,apukája gyengéden lökdöste felém.-Mondd csak-bíztatta.-A kicsi ajka szinte reszketett,rám nézett könnyes szemekkel és ezt mondta:"Tegnap itt voltam a papámmal,és én elvettem valamit.Most vissza hoztam,és bocsánatot kérek..Amikor kimentek belenéztem a tükörbe,és az én arcom is lángolt.Újra megláttam magam a kislányban.Biztosan benne sem volt szándékosság,csak egy pillanat volt amikor elcsábította valami.Felnőtt fejjel a szégyenérzet még megrázóbb tud lenni.Állni valakivel szemben megsemmisülve,és hallani a szavakat:-Csalódtam benned...És te állsz,szeretnél mondani valamit,de nem megy..Megint hagytad hogy megtörténjen.És a kérdésre,amit immár önmagadnak teszel fel:-Miért csináltad?A válasz ugyanaz.Nem tudom. 
Amikor újra eszembe jut a szégyenérzet,nehezen kapok levegőt,de egy mondás picit enyhít rajta. Egy kedves idegen(biztosan a mamám küldte..) osztotta meg velem aki meglátta a szememben a szomorúságot,és anélkül hogy az okát tudta volna csak ennyit mondott:"A dolgok amik nekünk vannak szánva,felénk gravitálnak..Talán az a  pillanat is nekem volt szánva.Hogy miért?Nem tudom.

Köszönöm

Nehéz "megszólalnom"..Az elmúlt 24 órában,mintha az egész világ azon fáradozott volna,hogy valami történjen velem.Valami csoda:)Mintha az angyalok egész nap kísérgettek volna!Azt hiszem így is volt:)Már a munkahelyemen elkezdődött..Az első "angyal"egy régi vágású,kedves idős úr formájában érkezett,aki amellett hogy megnevetettet még a kezemet is megcsókolta.Aztán egy tömött áruházban,mindenki kedves és előzékeny volt!Rengetegen voltunk,de senkin nem láttam feszültséget,nem volt türelmetlenség sem lökdösődés.Fogalmam sincs miért éreztem jól magam egy zsúfolt üzletben, cipekedve,de így történt:)Aztán az autóban ülve,egyszercsak egy újabb angyal mintha ezt súgta volna:"Tedd meg"..Én pedig hallgattam rá.Megöleltem akit már régen meg kellett volna,és hosszú idő után elöntötte a szívemet a megbocsátás.."Most olyan könnyű minden,szinte csak a semmi tart",szól a dal,és én pont így érzem magam.Nem gondoltam volna hogy amiről úgy véltem képtelenség,a képesség felé sodor.A képesség hogy átlépjek önmagamon,egy újabb tulajdonságot fedett fel előttem magamról.Ma láttam a családom,beszéltem olyanokkal akik nagyon fontosak nekem,és mindez valamilyen furcsa "véletlennek"köszönhetően alakult így.Egy megérzett gondolat,egy véletlenül elküldött üzenet,mind mind segítségemre voltak..Ha egy szóban kellene megfogalmaznom a mai napot,a szavam ez lenne:MEGHITT!Meghitt volt a kézcsók a bácsitól,a bevásárlás,a rég nem érzett ölelés,a vacsora a családom körében,egy jó beszélgetés,a randi a kedvenc dalommal,az otthonomban töltött minden pillanat!Mit mondhatnék?Hála  a hölgynek,aki tegnap elárult egy titkot a mai napról..Igaza volt,és remélem neki is ilyen csodás napja volt!Minden angyalnak üzenem:KÖSZÖNÖM!